Változások a Ford Magyarország managementjében

Az elektromos autókban, a vállalati ügyfelekben és a hálózatba kapcsolt szolgáltatásokban rejlő hatalmas érték volt a ’Delivering Ford+’ tőkepiaci rendezvény kiemelt témája
DEARBORN, Michigan, 2021, május 26. – A nulla károsanyag-kibocsátású elektromos járművek és a fejlett konnektivitás átformálja az üzleti célú és személyes közlekedést, a Ford pedig e forradalmi megújulás élén áll értékes szolgáltatásaival és platformjaival, amelyek alapját a vállalat élvonalbeli elektromos hajtási és akkumulátor-technológiái képezik.
A márka számos innovációval fejleszti ezeket a területeket (és természetesen más területeket is) a Ford Pro eredményes működése érdekében, és ezzel a Ford az első olyan autógyártó, amely egy kifejezetten a haszongépjárművek szolgáltatásaira és értékesítésére összpontosító külön üzletággal rendelkezik.
Ezek voltak a szerdán a Ford vezérigazgatója, Jim Farley legfontosabb üzenetei, amikor több felső szintű vezetővel együtt ismertette a vállalat ügyfélközpontú stratégiai terveit és lépéseit a „Delivering Ford+” című virtuális rendezvényen, amelyen pénzügyi elemzők és más érintettek is részt vettek.
„Izgatottan várom, mit nyújt majd a Ford+ az ügyfeleink számára, akik új és magasabb szintű élményekre számíthatnak, mellette pedig ikonikus, világszínvonalú járművekre olyan hálózatba kapcsolt technológiával, amivel egyre jobbá és jobbá válnak,” nyilatkozta Farley. „Alacsonyabb költségeket, még kifizetődőbb márkahűséget és komolyabb megtérülést kínálunk majd minden ügyfelünk számára. Ez a legnagyobb esélyünk a növekedésre és az értékteremtésre azóta, hogy Henry Ford belekezdett a T-Modell sorozatgyártásába, mi pedig határozottan megragadjuk ezt a lehetőséget.”
Delivering Ford+
A ’Delivering Ford+’ rendezvényen Farley bemutatta, hogyan szakad el a Ford az autógyártást évtizedek óta meghatározó ’gyárts és add el’ üzleti modelltől. Ezzel szemben a Ford+ jellemzője a szoros, tartós ügyfélkapcsolat, amit a vállalat alapvető erősségei: a javuló pénzügyi teljesítmény, valamint az újszerű technológiákba történő beruházások tesznek lehetővé.
Mindezek alapja a Blue Oval Intelligence, a Ford új generációs, felhőalapú platformja, amelyen keresztül a hálózatba kapcsolt Ford és Lincoln modellekben integrálhatók az elektromos, teljesítményelosztó, számítástechnikai és szoftverrendszerek.
A prezentációk részletesen megvilágították, hogy a vállalat merre, miért és hogyan halad a tisztán elektromos hajtású járművek, az üzleti megoldások és a hálózatba kapcsolt szolgáltatások fejlesztésében, és hogy az ügyfelek hogyan látják ennek hasznát. John Lawler pénzügyi igazgató elmondta, hogy a Ford tőkebefektetésekre készül ezeken a kiemelt területeken, értéket teremtve az ügyfelek és az érintett partnerek számára.
„A Ford+ segítségével tovább erősítjük alapvető autóipari tevékenységünket, miközben kiszámíthatóan stabil cash flow-t generálunk, ami megalapozza a növekedést és az értékteremtést,” magyarázta Lawler.
A vállalat arra számít, hogy 2023-ban a korrigált EBIT (kamatfizetés és adózás előtti üzemi eredmény) mértéke 8 százalék lesz.
A szerdai rendezvényen kiderült, hogyan akar a Ford:
Az elektromos hajtás forradalmának élére állni
Új üzletágat létrehozni kifejezetten a vállalati ügyfelek számára
Kapcsolatban maradni az ügyfelekkel a hálózatba kapcsolt szolgáltatások révén
A Ford BlueCruise vezetéssegítő technológiákhoz hasonló különleges megoldások bevezetése, új funkciók és folyamatos szoftverfrissítések, hatékony EV-töltés a felhasználói élmény javítása érdekében; az ilyen jellegű szolgáltatások piaca 2030-ra várhatóan 20 milliárd dollárra nő majd
A Ford Motor Company
A Ford Motor Company globális vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. A vállalat tevékenységi köre a Ford személyautók, haszongépjárművek, városi terepjárók (SUV) és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók tervezése, gyártása, értékesítése, szervizelése és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. A Ford vezető szerepre törekszik az elektromos autók, az önvezető járművek és a mobilitás területén. A Ford mintegy 199.000 embert foglalkoztat világszerte. Amennyiben több információra van szüksége a Fordról, termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company vállalatról, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot.
A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 53.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 67.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.