Az ülések tesztelése

2017. 10. 30.

Elkészült a robot, amely úgy mozog, akár egy emberi hátsó, és tökéletesen képes utánozni, ahogyan a vezető és az utasok beleülnek az autóba, illetve kiszállnak onnan: a „Robutt” névre hallgató robot nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az ülések valóban hosszú életűek legyenek.



A mérnökök nyomástérképek segítségével úgynevezett „ülési mintát” állítottak fel, amelynek adatai lehetővé teszik számukra, hogy a legjellemzőbb mozdulatokat szimuláló robotikus fenék, azaz Robutt segítségével teszteljék az ülésanyagok kopását és szakadását.



„Az autóba történő beszállás pillanatában, az autó ülése alapján alakítjuk ki első benyomásunkat a kényelemről és a minőségről,” hangsúlyozza Svenja Froehlich, a Ford kölni központjában dolgozó, tartósságért felelős mérnök. „Korábban pneumatikus, függőlegesen mozgó hengereket használtunk. Robutt segítségével azonban már az emberi mozgás rendkívül pontos modellezésére is képesek vagyunk.”

Az új Fiesta tesztelésének részeként (egy átlagos méretű, testes férfit alapul véve) a Robutt által tíz évnyi használat – azaz 25 000 beülés és kiszállás – szimulációja vált lehetségessé, mindössze három hét alatt. Az új tesztelési eljárást ezentúl a Ford összes európai modelljénél alkalmazni fogják.


Forrás: Ford Sajtószoba

Márkakereskedés hírei

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Autócentrum Szabó Kft

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Autócentrum Szabó Kft