Hibrid hajtású járőrautó

2017. 11. 29.

A Ford bemutatja első, kifejezetten a rendőrség és más hivatalos szervek számára készített plug-in hibrid modelljét


A Ford az idei év elején lépett piacra a világ legelső hibrid hajtású járőrautójával – ma pedig a vállalat bemutatta a bűnüldöző szerveknek a jármű még gazdaságosabb, plug-in hibrid változatát, ami benzinfogyasztás nélkül is képes megtenni 34 kilométert.

A Ford első plug-in hibrid hajtású szolgálati autója, a Special Service Plug-In Hybrid Sedan kifejezetten rendőr- és tűzoltóparancsnokok, nyomozók és más, nem egyenruhás bűnüldöző szervek munkatársai számára készült, akik autóval végzik a munkájukat.



„Ez az első Ford-rendőrautó, amivel akár egy egész szolgálatot végig lehet csinálni a benzinmotor beindítása nélkül,” mondta el Stephen Tyler, a Ford rendőrségi részlegének marketingigazgatója. "Az autót bárki rákapcsolhatja egy közönséges fali konnektorra, ha üzemanyag-fogyasztás és károsanyag-kibocsátás nélkül akar közlekedni vele.”

A jármű 3,3 kW-os fedélzeti töltőberendezésével egy 240 voltos csatlakozóról mindössze 2,5 óra alatt teljesen feltölthető a 7,6 kWh-s akkumulátor, bár a Ford biztos benne, hogy a legtöbb szolgálat számára elég lesz az USA-ban elterjedt 120 voltos hálózat is. A lítium-ion akkumulátorral az autó 34 kilométert tehet meg egy töltéssel, és akkumulátoros hajtással 137 km/óra végsebességet érhet el. Ha pedig az akkumulátor lemerül, az autót a benzin-elektromos rendszer hajtja tovább mintegy 800 kilométeren át, így sosem kell attól tartani, hogy a jármű töltés hiányában vesztegelni kényszerül.

A kifejezetten a szolgálathoz kialakított utastérben strapabíró szövetkárpit borítja az alacsony oldalpárnázású első üléseket, amelyeknek támlájában golyóálló lemezek védik az utasokat; a hátsó üléssort és a padlót műbőr, illetve műanyag borítás fedi.

Az autó különleges felszereltségét megerősített felső rakodótálca, fém fegyverrögzítő konzol, a fej fölötti konzolba épített vörös-fehér villogó fény, a rendőri munkához hangolt alapjárat-beállítás, egyedi könnyűfém keréktárcsa és a csomagtérbe épített kiegészítő elektromos csatlakozó egészíti ki.



A Special Service Plug-In Hybrid Sedan megrendelői több különleges opció közül is választhatnak; ilyen például a kereső reflektor, a csomagtéri zárt tárolódoboz, a csomagtér-szellőztetés vagy a hátsó ajtónyitás letiltása. Ha felderítés közben árulkodó lehet a fény, egy speciális elsötétítő rendszer lekapcsolja a kabinvilágítást és a műszerfal megvilágítását; a járműhöz emellett többféle olyan fényhíd is rendelhető, amelyeket már rendszeresítettek a szokványos Ford rendőrautókban.

Az új Special Service Plug-In Hybrid Sedan mellett a vállalat idén két további rendőrautót is bemutatott már: a Ford Police Responder Hybrid Sedan és az F-150 Police Responder modelleket. Mindkét jármű kiválóan teljesített a Michigani Állami Rendőrség és a Los Angeles Megyei Sheriff Hivatal szigorú szakmai tesztjein, amelyeket a michigani Grattan versenypályán, illetve a kaliforniai Auto Club versenypályán végeztek.

A hivatalos szervek decembertől rendelhetik meg a Special Service Plug-In Hybrid Sedan modellt, és az első autók jövő nyáron állhatnak szolgálatba.



Forrás: Ford Sajtószoba



Márkakereskedés hírei

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Autócentrum Szabó Kft

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Autócentrum Szabó Kft